Ezt jelented nekem
Szem fénye sötét éjszakában,
szív hangja csönd udvarában,
mosoly a kín kapujában.
Ezt jelented nekem.
Vízcseppek cserepes ajkakon,
hűs kéz gyöngyöző homlokon,
Nap fénye fagyos csúcsokon.
Ezt jelented nekem.
(Komáromi János)
Csodák világa várja a gyermeket,
amíg anyja meséjén szendereg.
S ha a csodavilágból zord létre riad,
lelkében megleli a régi álmokat.
(Gősi Vali: Gondolatok)
Márai Sándor
Köszönet a nőknek.
Köszönet neked, aki megszültél.
És neked, aki a feleségem voltál.
És neked, te harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt,
gyöngédséget, egy meleg pillantást, az utcán, elmenőben,
vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, amikor a haláltól féltem.
Köszönet neked, mert szőke voltál.
És neked, mert fehér voltál.
És neked, mert okos és jókedvű voltál.
És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál.
És neked, mert betakartad hajaddal arcomat,
mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől,
s neked, mert tested meleget adott testemnek,
mikor fáztam az élet magányában.
És neked, mert gyermeket szültél nekem.
És neked, mert lefogod majd ujjakkal a szemem.
És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam.
És neked, mert testedből a gyönyör sugárzott.
És köszönet neked, mert jó voltál, mint az állatok.
És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.
Köszönet a nőknek, köszönet.
Gősi Vali:
Remény
Ha
vánszorogsz
is
sorsod
útján,
s
lelki
békéd
egyre-másra
elkerül,
ha
néma
éjen,
csillagtalan
sötét
égen
fölötted
már
a
fekete,
halálhangú
csend
feszül,
s
mint
fojtó
köd
téli
tájra,
a nyugtalanság
jéghidegen
rádterül,
csak meg ne állj!
Még menj tovább!
Már célba érsz
és vár a fény!
Csitul majd
a
rút
gomolygás,
bús
terhével
végsőt
jajdul,
mint a
tél,
ha
hószín
ágyán,
tiszta
gyolcsán
szivárványos
szép
tavaszlány
áldott
álmát,
édes
titkát
betölti
a
szenvedély,
s
fájdalmas-szép
kínsikollyal
születik
a bíborfényű
békesség,
az
új
REMÉNY.
Bartal Klári:
Krisztus
Kereszt súlyától megroggyan a lába,
De viszi terhét búsan, szótlanul
S hogy Veronika kendőjét kínálja,
Csak testi kín az, miért könnye hull.
Ismeri sorsát. Önként megy elébe
S míg hívja, várja fenn a Golgota,
Egy pillanatra sem villan eszébe,
Hogy érdemes-e értünk halnia.
GREEN
Verlaine
Gyümölcsök és virág és ágak lombja: vedd el,
s vedd szívem is, amely csak tehozzád hajol.
Csak ezt hoztam: ne tépd össze fehér kezeddel,
s legyen szép szemeid öröme e csokor.
Siettem; elborít még a hajnali harmat,
mely a friss szélben a homlokomra fagyott.
Ha eléd borulok, drága pillanatoknak
álma feledteti, hogy mily fáradt vagyok.
Hadd hajtsam fejemet ifjú kis kebleidre,
még benne zengenek utolsó csókjaid;
engedd, jó vihara hadd csendesűljön így le,
s hogy míg pihensz, veled aludjam egy kicsit.
(Szabó Lőrinc)
Emlékszel-e még
ó, emlékszel-e még kedves
mennyi fodrot küldött felénk
a nyári tó felszínén futó
játékos szellő
és a hullámok
milyen pajkosan évődtek
a tünde napsugárral
sima vágyak feküdtek alánk
és betakart
a nyári kristály levegő
égetően forró lehelete
ó, emlékszel-e még kedves
milyen csodákat kínált a lét
és mennyit hagytunk elfutni
elszállni a múló idő tengerén
hogy suhantak a lágy fodrú napok
hogy rohant a szárnyas idő
szinte nem is volt valóság
a Vagy és a Vagyok
csak Voltunk együtt
mint a felnőttek
mint a Nagyok
ó, emlékszel-e még kedves
mikor először érintettem
"úgy" remegő testedet
reszkető kis galamb voltál
és én kezdtem összezárni
izzadó tenyerem
rám fonódtak indaként
a közelhúzó karok
és tudtam
vagy inkább csak éreztem
csókolni, ölelni akarok
ó emlékszel-e még kedves
miért lett minden más
hirtelen miért tűnt el
és lett a szerelem "tört varázs"
csak egy pillanatra engedtelek el
csak egy pillanat
és már senki nem felel
csak ennyi volt egy szerelem...
de tegnap még a varázsló szellő mögött
egy régi hang nevetve
rám köszönt
(Komáromi János)
Komáromi János:
Ha lenne aki…
Széttépném foszlott
bánat-köpenyem,
ha lenne aki hívna
engem.
Eldobnám könnyeimtől
áztatott titkaim,
ha lenne aki hinne
bennem.
Összetörném fájdalmam
kristály kelyheit,
ha lenne aki sírna
értem.
Szétosztanám szánalmas,
összegyűjtött kincseim,
ha lenne aki levenné harci
vértem.
Kivágnám lelkem sötét
erdejének minden rettegését,
ha lenne aki simítaná
arcomat.
Földbe taposnám
kínokkal terhes perceim,
ha lenne aki értelmetlenné tenné
harcomat.
Tűzre vetném mindennapi
hazug álarcaim,
ha lenne aki szeretné
hétköznapjaim.
Szétmorzsolnám legszebb,
legigazabb gondolataim,
ha lenne aki velem álmodná
álmaim.
Elfeledném kétségeim
be nem hegedt sebeit,
ha lenne aki reményt adna
nekem.
Szétdobálnám csókolatlan,
féltve őrizgetett csókjaim
ha lenne aki látni tanítaná
szemem.
Elhagynám örömtelen,
torz mosolyaim,
ha lenne aki szorosan simulna
hozzám.
Megtalálnám álmodott,
rég elvesztett boldogságom
ha lenne út, ami elvezetne
hozzád.
(Saját fotó)
Gősi Vali
Gondolatok
Fényben fürdött szereteted
erősíti hitemet,
hogy a világ összes kincsét
a szívemben ölelem.
GREEN
Verlaine
Gyümölcsök és virág és ágak lombja: vedd el,
s vedd szívem is, amely csak tehozzád hajol.
Csak ezt hoztam: ne tépd össze fehér kezeddel,
s legyen szép szemeid öröme e csokor.
Siettem; elborít még a hajnali harmat,
mely a friss szélben a homlokomra fagyott.
Ha eléd borulok, drága pillanatoknak
álma feledteti, hogy mily fáradt vagyok.
Hadd hajtsam fejemet ifjú kis kebleidre,
még benne zengenek utolsó csókjaid;
engedd, jó vihara hadd csendesűljön így le,
s hogy míg pihensz, veled aludjam egy kicsit.
(Szabó Lőrinc)
Vers az estről
Nézd, milyen szép fönn az ég,
Csillaglámpák fénye ég!
Meggyújtják az angyalok,
Csillagszemű kisgyermekek
Csodálkozva keresgélik,
Nem találják a Napot.
Elbújt a Nap?
Hova lett?
Találd ki te kisgyerek!
(Gősi Vali)
Ezt jelented nekem
Szem fénye sötét éjszakában,
szív hangja csönd udvarában,
mosoly a kín kapujában.
Ezt jelented nekem.
Vízcseppek cserepes ajkakon,
hűs kéz gyöngyöző homlokon,
Nap fénye fagyos csúcsokon.
Ezt jelented nekem.
(Komáromi János)
AJÁNLOM AZ OLDALT
