Tenéked adom világom,
Bánatom, és örömöm,
Fogadd el kedves barátom!
Hálásan köszönöm!!

Nézd csak! Itt vagyok, elbújtam
Ezekben a sorokban,
Szeretnék benne maradni,
Szívedben egy sarokban.

Ha netán magadba nézeL
Eztán mindig megtalálj,
Szívesen eljövök hozzád,
Szólj csendben, vagy kiabálj!

Ott leszek veled életed
Minden egyes percében,
Megmutatom majd magamat
Álmaidnak tükrében.

Eljövök majd meglásd hozzád
Varázs órák éjjelén,
S együtt rohanunk barátom
A mesékbe Te... meg én!

Kellemes pihenést kívánok és nagy szeretettel gondolok rád: Isa :)

           VALAKI  VOLT ...

Valaki volt... aki ma nincsen...
Mint kézfogas rozsdás kilincsen,
elmúlt, leporlott mindörökre.

Valaki volt,... ma nincs semerre.
Az éjszaka a szél leverte
az ágakat, miket beoltott.

Valaki volt... s őt én szerettem.
Minden szavat rajongva lestem,
de nincs postás, ki tőle jönne.

Valaki volt...valaki elment...
Ahogy rovom e hosszú termet,
tudom, többé már nem jön vissza.
   

Pilinszky János - Tilos csillagon

 
Én tiltott csillagon születtem,
a partra űzve ballagok,
az égi semmi habja elkap,
játszik velem és visszadob.

Nem is tudom, miért vezeklek?
Itt minden szisszenő talány,
ne fusson el, ki lenn a parton,
e süppedt parton rámtalál.

S ne félj te sem, ne fuss előlem,
inkább csittítsd a szenvedést,
csukott szemmel szoríts magadhoz,
szoríts merészen, mint a kést.

Légy vakmerő, itélj tiédnek,
mint holtak lenn az éjszakát,
vállad segítse gyenge vállam,
magam már nem birom tovább!

Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.

Az az éj

“… S amikor a pillangó megmozdítja a szárnyát,

 fuvallat száll AZ egész Föld körül; amikor porszem esik a földre,

AZ egész bolygó egy kicsit súlyosabb lesz,

és ha lábaddal toppantasz a Föld kissé eltér a pályáról.

 Amikor nevetsz, körben terjed a vidámság,

mint a tóban a vízgyűrűk, és amikor szomorú vagy,

sehol senki nem lehet igazán boldog …”

            

            

"Egy homokszemben lásd meg a világot,
Egy vadvirágban a fénylő eget,
Egy órában az örökkévalóságot,
S tartsd tenyeredben a végtelent!"
/William Blake/

   

Éjszaka a gondolatok szárnyán,

elrepülök hozzád, hogy ne legyél árván.

Míg a hajnal hasad ott maradok nálad,

szívemben legalább addig sincs a bánat.

 Ha reggel felébredsz, észre fogod venni,

hogy kis szobádból hiányzik valaki.

De hogy én ott voltam, megláthatod könnyen,

fehér kispárnádon ott csillog a könnyem...

:Isa

 

A színes fények mindig égnek
A nagy tisztások apró forrást rejtenek
A vihar harmóniájában
Az árnyékok harmatjában
Az ígéretek egyszerűségében
áldozatok füstje mögött
nagy sziklák között
kicsiny ösvény vezet szentségedbe.
Hárfasikoly, egyszerű szavak;
bejöhetsz bármikor, befogadtalak....

Szilágyi Domokos - Titok

 
A szíved: nagy, örök titok,
és ajtaját  ki nem nyitod.

A lelked mélye: rejtelem,
és nem engeded sejtenem,
mi zajlik benne szüntelen.

De ha szemed reám nyitod:
nincs rejtelem, és nincs titok.

 

 

          

 

Szánon jött. A hegyeken fenyők búcsúztatták.

Zsákját tükrös hegyi tón vizilányok varrták.

Medvék mézet gyűjtögettek nyár derekán néki.

 S egy kosárban áfonyát küldött az Ősz néni.

Pirosszemű mókusok mogyorója csörren.

S megcsendül a kicsi szán csengője a csöndben.

Itt van már az udvaron, toporog a hóban.

 Teli zsákja a tiéd, dúskálhatsz a jóban.

  

 

Túrmezei Erzsébet: A HARMADIK

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! - nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél
hamar. Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

       

 

Szeretettel ölellek:Isa :)

 

Éjszakai vers

 

         AAz asztalon fehér papír.

Éjszaka van. Éjfélre jár,

Sápadtan dereng a lámpa-pír,

S a kis fehér lap versre vár.

 

Álmatlan éj ez is a sok közül

Lassan múló órák és percek

Egy vagyok én is a sok közül

Kinek tolla a szúval együtt perceg.

 

Meghitt álmos csöndje éjszakámnak

(zsarátnok fényű méla hangulat )

Gondolataim fel alá cikáznak

S követnek régen elmúlt hangokat.

 

 

Melódiákat, bűvös rímeket,

Tó befagyott jegén korcsolyák surranását,

Elsuttogott szelíd szerelmeket,

Volt naplementék bíborló varázsát,

 

És hosszú-hosszú csöndes éjszakákat

El-eltöprengve, míg száll a néma füst

Parázsló cigarettán. Ifjúi vágyat

Mely feneketlen volt, akár az üst

 

Hajamban őszen csillannak már a szálak

Tompán villannak föl a régi képek

Mégis szeretem még az éjszakákat,

hogy múltamba visszanézzek.

 

 

 

 

A sziget

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések
éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a
Szeretet is. Egy napon AZ érzések tudomására jutott, hogy
A sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat
és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart AZ utolsó
Pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet
segítségért imádkozott A Gazdagság egy luxushajón úszott el
A szeretet mellett. Ő megkérdezte:

- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?
- Nem, nem tudlak! A hajómon sok aranyat, ezüstöt viszek, ITT
Nincs már hely számodra!

Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy
csodaszép hajóval közeledett:

- Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
- Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,
- ITT minden tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!

Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte
hajózott el:

- Bánat, kérlek, vigyél el magaddal!
- Oh, Szeretet! - mondta a Bánat.
- Én olyan szomorú vagyok hogy  egyedül kell maradnom a
hajómon!

A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan
elégedett és boldog volt, hogy meg se hallotta a szeretet
kérését. Hirtelen megszólalt egy hang:

- Gyere Szeretet, én elviszlek téged!

Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás
Volt és olyan boldog, hogy elfelejtette megkérdezni AZ öreg
nevét. Amikor földet értek, AZ öreg elment. A Szeretet úgy
érezte, sokkal tartozik neki, ezért megkérdezte a Tudást:

- Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
- Az IDŐ volt - mondta a Tudás.
- Az IDŐ? - kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam AZ IDŐ?

A Tudás válaszolt:

- Mert Csak AZ IDŐ érti meg, hogy milyen fontos AZ életben
A SZERETET!

 

 

 

 

 

 

A végtelenhez mérve semmi sem tökéletes
Az ember nyughatatlanul mégis mindig keres
Az örökös vándorút véget soha nem ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél

Mindenkinek vannak különös vágyai
De felelősséggel tartozunk, ha számít ránk valaki
Lehet belőle száz is, AZ AZ egy többet ér
S ha elfelejtenéd - elvisz a szél

Jól Csak a szívével lát AZ ember
Ami lényeges AZ a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan

A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk
A csillagévek óráin egy perc AZ életünk
Az ember önmagában semmit sem ér
Ha nincsen barátunk - elvisz a szél

Jól Csak a szívével lát AZ ember
Ami lényeges AZ a szemnek láthatatlan
Az igazságot átérzi a lelkünk
De Te is tudod, hogy kimondhatatlan

Minden sivatag egy kutat rejt valahol
S ha lelked mélyén rátalálsz, már nem csodálkozol
Az ember ezen a Földön Csak egyszer él
S ha nincsen barátod - elvisz a szél

 

 

 

Túrmezei Erzsébet:
TALÁLKOZÓ A JÁSZOL MELLETT

Messze vagyunk, S talán magunk vagyunk,
De most találkozót adunk,
és a jászolnál mind-mind ott leszünk.
A Királynak tisztességet teszünk,
A Királynak, aki lejött közénk,
S nem volt, hová fejét lehajtsa.
Mi, boldog népe,
odatérdepelünk elébe,
S meghallgatjuk, MI a parancsa:
Örömhírt vinni szerteszét!
Világosságot, mert nagy a sötét!
Elhirdetni, hogy Ő ITT van jelen!
Futni a fénnyel át AZ éjjelen!
Őrizni reggelig!

Szívünk a szent örömmel megtelik.
Hiszen ha ez a Gyermek a miénk lett,
Feledtet minden fájó veszteséget,
Minden keserű könnyet letörül.
Karácsonyi béke ölel körül.

Győzve a távolságon, téren,
Boldog betlehemi találkozóra
várlak, testvérem.

Angyal vidd meg a hírt AZ égből, mindig új élet lesz a vérből.

Találkoztak ők már néhányszor, - a gyermek, a szamár, a pásztor

- AZ alomban, a jászol mellett, ha AZ élet elevent ellett.

A csodát most ők is vigyázzák, lehelletükkel állnak strázsát.

Mert csillag ég, hasad a hajnal, mondd meg nekik - mennyből AZ angyal.

/Márai Sándor 

 

Kisfaludy György Élet hímnusza A Föld vagyok én, a Végtelen, az Óceán, a szárnyaló Értelem. Kezem a csillagokba ér, s nem teszek semmit mindezért. Az Ég, a Szél, a Fény vagyok. Én vagyok Istened, s angyalod. Én vagyok benned minden őserő, vágy, szerelem, mindent elnyelő akarat, csodák, minden alkotás, bosszú, gonoszság, és megalkuvás. Minden viruló parány önvaló, a múltnak árnya, s jövőbe szárnyaló. Jelenek szerelme, teremtő ölelés, herék tüze, életnedv, öled és fogant gyümölcse, színes lepkeszárny, libbenő szellő és gonosz árny. Viharnak villáma én vagyok, Apám a Nap és anyám a csillagok. Úgy lettek egy, hogy minden ér, patak, folyó és minden vad folyam már régen én voltam, én, magam. Én vagyok te és te vagy én. Mi vagyunk Krisztus az Olajfák hegyén. Öröklét vagyunk és sosem pusztulás, időknek tükre s irdatlan szárnyalás. Bennünk vibrál múltnak rezdülése, mi vagyunk asszonyunk ölelése. És mi vagyunk minden rút is, a szép, lépteink vezető út is. Mi vagyunk állatok, fák, ti vagy én, Anyagkáprázat az idők tengerén. A Föld vagyok én, mi eltakar, cigány vagyok, zsidó és magyar. Palesztin vagyok, s elűzött indián, kurd, afgán, néger vagy ausztrálián. Kis kínai vagyok minden tank előtt, én vagyok az is, kit törvényed lelőtt. Hit vagyok szívedben és éledő remény, szeretet, örömtánc, és zengő költemény. Aszály után az első csepp eső. Madárfióka, a kezedben verdeső. Jézusnak teste, a szádban a kenyér. Szeretet nélkül az életed, mit ér? Én voltam veled minden vad csatán. Kit dicsérsz helyettem lelki sarlatán? Érett gyümölcsnek íze én vagyok, végső bajodban reményt én adok. Szeresd kedvesed és az ölelést, gyönyör és minden pezsdülés hozzám zengi az élet himnuszát. Hisz én csináltam énalkotta szád. Belőlem, bennem, rajtam, általam mindenben Isten, Allah, Bráhma van. Hiába miriád és százezernyi nép, a perc olyan, mint a milliónyi év. Én vagyok bölcsőd és a sírodon a rög, egyek vagyunk s bennünk a lét örök. Szülőid ölére én alkottalak, léted kezdetén, csupa tiszta lap. Megéled, alkotod, gyűröd, mocskolod. Kétkedsz, vagy a hit vezet, ott te hallgatsz és te ítélsz magadról újabb életet. A Szeretet vezessen fiam! Ég veled!   Váci Mihály - Semmi az egész   Várom, hogy visszatérj, szótlan szemembe nézz, mosolyogj szomorún: - Semmi az egész! Semmi az egész . Minden volt - ennyi lett! Vezess már haza engem. Szorítsd a kezemet. Éjjelenként majd néha, ha erősek leszünk, amit remélni kellene - arra emlékezünk.

 

Forrás legyél.

Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó

Hideg és jóízű éltető víz.

Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,

Kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,

Friss levegőjű hegyi réteken.

Patak legyél.

Lágyan aláomló, hűvös érintésű;

Hideg selymes vizedtől kapjanak erőre

A szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,

fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,

zöld pázsit és őszi avar keretezzen,

míg tovagördülsz kavicsokat mosva,

S lomha folyóvá terebélyesedsz.

Folyó legyél.

Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,

Mely mindent megragad,

magával sodor, míg meg nem érkezik

AZ őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.

Tenger legyél.

Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.

Kiszámíthatatlanul változó,

tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt

Szilaj erő, hullámsír,

Vagy elcsendesült sima víztükö

 

   TÜNDÉRSZIGET

LiTAI-PO

Ó drága Napfény, tündér Holdvilág!
Sugárotokból él e holt világ,
s körökben, miknek útja végtelen,
ragyogtok nyüzsgő emberek felett:
ó hogy szeretnék élni veletek!

Hallottam egykor, régen, hajdanán,
van egy sziget, melyet túl Indián
rejt kék ölén a Déli Óceán:
hol smaragd-erdőn aranyág fakad,
s tündér les rád minden virág alatt!

Ki ide ér, az többé sohse sír,
haja nem őszül, arca rózsapír, -
ó Boldogság, hadd jöjjek most veled,
míg a tündérek szigetére érünk,
hol ör